Bejelentés


Sziasztok! Czikkely Márton oldala


Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.









A szennyvíztisztításról röviden

A szennvizeket a tisztításhoz először is össze kell gyűjteni. A szennyvíztisztítást a keletkezés helyén vagy attól távol, mesterséges vagy természetes tisztító telepeken kell elvégezni. A szennyvizek összegyűjtése csatornahálózaton történik. Gyűjtés jellege alapján megkülönböztethetünk egyesített és elválasztott rendszerű csatornát (Öllős, 1990). Egyesített rendszerről beszélünk, ahol a szennyvizet és az ellátott területre lehullott csapadékvizet közös csatornahálózatban szállítják. Elválasztott a rendszer, ahol a szennyvizet szennyvízcsatorna-, a csapadékot külön csapadékcsatorna vezeti el. A kettő kombinációjaként úgynevezett vegyes rendszer jön létre. A szennyvíztisztításnak három fokozata lehetséges (Vermes, 1997): Elsőfokú, vagy mechanikai tisztításkor a szennyvíz fizikailag elválasztható, darabosabb úszó és lebegő anyagait távolítják el, rácsok, szűrők, ülepítő berendezések segítségével (Öllős - Borsos, 1994). Ez néhány egyszerűbb szennyvíz-elhelyezési módhoz elegendő hatású tisztítást nyújt, de a korszerű szennyvíztelepeken általában csak a tisztítás első fokozataként jön számításba. A mechanikai tisztításhoz tartozik a csatornahálózaton elvezetett szennyvízbe bekerülő homok eltávolítása is (homokfogók segítségével). Másodfokú, vagy biológiai tisztítás folyamán a szennyvízben lévő mikroorganizmusok elszaporítása és tevékenységük felfokozása révén bontják és ásványosítják, élő sejtanyaggá alakítják a szennyvíz szervesanyagait, ezáltal a víz szennyező hatása jelentősen csökken (Rotmisztrov és mtsai, 1982). A szervesanyagokat rendszerint aerob körülmények közt (oxigén jelenlétében) működő mikroorganizmusok bontják, ezért levegőt vagy tiszta oxigént juttatnak a rendszerbe. A mesterséges biológiai tisztítás két legelterjedtebb technológiája az eleveniszapos és a csepegtetőtestes tisztítás. A szennyvíz oldott szerves anyagainak elbontására alkalmazott aerob módszer a csepegtetőtestes tisztítás (Forgóné, 2006). A hagyományos (kőzúzalékos) és a műanyag töltetű csepegtetőtestekben az előülepített szennyvíz a nagy fajlagos felületű töltőanyagra települt biológiai hártya mikroorganizmusainak lebontó képessége folytán tisztul meg (Öllős, 1994). A szennyvizet egyenletesen juttatjuk a töltőanyagra. A lebontó mikroorganizmusok számára szükséges aerob viszonyokat a legtöbb esetben a természetes légmozgás biztosítja. Az eleveniszapos tisztítás a leggyakrabban alkalmazott eljárás. A mechanikailag előtisztított szennyvíz a nagy mikroorganizmus tömeget tartalmazó eleveniszapos medencébe kerül, ahol a mikroorganizmusok életben tartása és nagy számban történő megújítása érdekében az iszap-szennyvíz keveréket levegőztetik, keverik és áramoltatják (Rotmisztrov és mtsai, 1982). Bizonyos idő elteltével az eleveniszapot ülepítéssel elválasztják a víz fázistól, és egy részét fölösiszapként elvezetik, másik részét visszaforgatják (recirkuláltatják) az újonnan érkező szennyvíz ,,beoltása” céljából. Harmadfokú tisztítás során a biológiai fokozat végtermékeként keletkezett szervetlen anyagokat (például nitrátok, foszfátok) távolítják el (Öllős, 1993). Ezt a fokozatot ott alkalmazzák, ahol a befogadó élővíz érzékeny (pl. állóvizek, kis vízhozamú vízfolyások). Ez a technológia azonban bonyolult és drága, még nem mindenhol terjedt el. A szennyvíziszap a mesterséges tisztítás kiküszöbölhetetlen mellékterméke, legnagyobb részét a biológiai tisztításkor keletkező élő- és elhalt mikroorganizmusok tömeg adja, melyet az utóülepítőkből távolítanak el. Kisebb része a mechanikai tisztítási fokozatban, az előülepít(k) fenekén összegyülemlő ún. nyersiszap (Öllős, 1993). Szennyvíziszap kezelésnek nevezzük mindazokat az eljárásokat, amelyeket a keletkező iszappal a szennyvíztisztító telepen végeznek a térfogat és a fertőzőképesség csökkentése, a kezelhetőség, a hasznosíthatóság, illetve az elhelyezhetőség javítása céljából (Barótfi, 2000). Mivel a települési szennyvíziszap víztartalma nagy (átlagosan 95-98%), a leggyakoribb kezelési módszer az iszap nedvességtartalmának csökkentése, mert ezzel az eljárással a továbbkezelendő iszap térfogata jelentős mértékben csökkenthető, aminek jelentős gazdasági hatásai vannak. A kezelési módszereket alapvetően az iszap összetétele (eredete) és további felhasználása határozza meg. Gyakori a mezőgazdasági területekre (tápanyagtartalom hasznosíthatósága miatt) vagy rekultiválandó területekre való kihelyezés (Vermes, 2005). A szennyvizekben megtalálható szervesanyag-tartalom mérésére a következő mérőszámokat alkalmazzák (Öllős, 1994): kémiai oxigénigény (KOI), biológiai oxigénigény (BOI5), illetve a szerves széntartalom (TOC – Total Organic Carbon). A biokémiai oxigénigény a szennyvíz biológiai úton lebontható szervesanyag tartalmát méri. A BOI a szerves szennyezők mikroorganizmusok általi lebontásakor felhasznált oxigén mennyiséget jelenti, mértékegysége mg O2/l. A szennyvizek szerves szennyezőinek nem mindegyike bontható biológiailag, így az összes szerves szennyező tartalom jobban közelíthető a kémiai oxigénigény értékével. A kémiai úton oxidálható szervesanyaggal eqvivalens oxigén mennyiségét erős oxidáló vegyszerrel (kálium-bikromát, vagy a gyors meghatározást biztosító kálium-permanganát) határozzák meg. A KOI meghatározására használatos módszerek hátránya, hogy a vízben jelenlévő redukáló szervetlen anyagok is reagálnak a kálium-permanganáttal vagy a kálium-bikromáttal. Ezért egyre elterjedtebb az a módszer, hogy a vizek széntartalmát határozzák meg (TOC). Czikkely Márton










Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!